^

K2 Forte BioCo 120mcg - 60 db

4.790Ft db

A BioCo által gyártott termékek kizárólag természetes eredetű, (Bacillus subtilis natto fermentációjából származó) K2-vitamint tartalmaznak. A felhasznált természetes eredetű vitamin nagyobb mint 99%-ban tartalmaz úgynevezett "ALL-TRANS" MENAQUINONE 7-et!

A K2-vitamin legfontosabb szerepe a szervezetben, hogy képes aktiválni olyan fehérjéket, melyek azért felelősek, hogy a kalcium oda épüljön be, ahová szükséges (a csontokba, fogakba) és ne oda, ahol árt (lágyszövetek, erek). Az utóbbi 10 évben több tanulmány is egyértelműen igazolta, hogy a K2-vitamin fogyasztással arányosan csökken a koszorúér-elmeszesedés és a csontritkulás előfordulás. Az is kiderült, hogy a kalcium fogyasztás nem csökkenti a csontritkulást, ellenben fokozza a érelmeszesedést. K2-vitamin nélkül tehát a kalcium nem a csontokba épül, hanem többek közt az ereinken rakódik le.

A XX. század első felében a híres fogorvos és világutazó, Dr. Weston Price, aki másfél évtizedig volt az Amerikai Fogorvosok Szövetségének kutatási osztályának elnöke, számos megfigyelést tett és publikált, mely szerint egy akkor még ismeretlen, általa „Aktivátor X"-nek elnevezett anyag felelős az egészséges fogakért és csontozatért. Egy speciális vaj-koncentrátumot állított elő, ami ezt tartalmazta nagy mennyiségben és képes volt ezzel kezelni még a fogszuvasodást is fúrás nélkül. Azóta ezt a rejtélyes aktivátor X-et azonosították a K2-vitaminnal! Ez a speciális vaj-kivonat K2- és D3-vitamint tartalmazott főleg, és kisebb mennyiségben A-vitamint.
A K1-vitaminról az utóbbi években kiderült, hogy nagyon nagy mennyiségben való fogyasztása képes növelni a K3-vitamin termelődését a szervezetben és azt is megállapították, hogy annak jelentős része a szöveteinkben K2-vitaminná alakul. Ezért a K-komplex étrend-kiegészítő cseppek a K2-vitamin mellett K1-vitamint is nagy mennyiségben tartalmaz.

A nagy dózisú K1-, K2- és K3-vitaminról számos klinikai kísérletben állapítottak meg rák ellenes hatást is. A K2-vitamin az egészséges csontozat és fogazat kialakulásán és megőrzésén túl még sok egyéb jó hatással rendelkezik (pl.: Alzheimer-kór, inzulin-érzékenység).
Élelmiszereink közül K2-vitamin jelentős mennyiségben csak az állati belsőségekben (főleg agy, velő, máj és herék) fordul elő, illetve az igencsak drága másfél évnél tovább érlelt sajtokban (pl: parmezán).

K2 vitamin (Menakinon-7) 120 mcg (All-Trans >99%) étrend-kiegészítő
60 db Nettó tömeg: (18 g±10%) 

Hatóanyag 1 tablettában mennyiség RDA%
K2-vitamin (menakinon-7) 120 mcg 160%

Napi ajánlott mennyiség: 1 tabletta

OÉTI notifikációs szám: 15309
 

Hatályos, EU-s törvényi állásfoglalás:
Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Az étrend kiegészítők nem alkalmasak betegségek, és a szervezet működési zavarainak gyógyítására, nem helyettesítik a megfelelő szakorvosi diagnózist és az esetleges gyógyszeres kezelést!

Általános információ az étrend-kiegészítőkről:
A kínálatunkban lévő termékek GMP minősítésűek, ami a legmagasabb besorolás a természetes alapanyagú étrend-kiegészítők körében, a felhasznált alapanyagok tisztasága, és a gyártási technológia minősége tekintetében! Többszörös bevizsgálási folyamaton esnek át már az alapanyag állapottól, egészen a kész termékig. Ha Ön terhes, szoptat, beteg, vagy gyógyszereket szed, konzultáljon kezelőorvosával, mielőtt bármiféle étrend kiegészítőt alkalmazna! Ha az orvosa nem nyitott a az étrend-kiegészítők alkalmazására, keressen fel egy természetgyógyász szakembert!


4790 Ft  (79.83Ft/adag)